Szimbólumokkal a lélek nyelvén
Egy kis játék a színekkel, szagokkal, formákkal, és a lelkünk „jó útra” tér.
Ma már a hivatalos tudomány is elismeri, sőt méri, hogy az ember nem csak testből áll, hanem olyan energiatartományokból is, amelyek szabad szemmel nem láthatóak. A fizikai, az érzelmi és a szellemi testünk, vagyis az auránk nem választható szét, egységes energiamezőt alkotnak és bármelyik elemben változás történik, az hat a másik két részre is – mondja dr. Tusor Erzsébet holisztikus orvos.
A szimbólumterápia során a belső képek, képzetek segítségével megmozdulnak az érzelmi és szellemi tartományok, amelyek a fizikai test, az életkörülmények vagy éppen az életben való elhelyezkedésünk változását is eredményezik. Az elmúlt harminc évben megtanult és megtapasztalt lélekterápiák közül ezt a módszert tartom az egyéni terápiák csúcsának, amellyel a leggyorsabban lehet eredményeket elérni – folytatja dr. Tusor Erzsébet.
A képzeletet a keleti és a nyugati lélekterápiában a teremtés, önújrateremtés „frekvenciasávjának” nevezik, ugyanis itt tud lezajlani minden, ami az életünkben megteremtődik. Azt mondja a pszichológia, hogy a tettet megelőz egy próbacselekvés az agyban, tehát minden, ami az életünkben megtörténik, az már belül mintaként jelen van. A képzelet a tudatos és a tudattalan közötti kommunikációt teremti meg. Ezáltal bármelyikben megteremtődik valami, az létrejön. Ezért is szerepel minden keleti bölcseletben, hogy „vigyázz, mit kívánsz, mert megvalósul”. Elcsépeltnek tartják ma már a pozitív gondolkodást, ami egy tudatos munka, és persze nem azt jelenti, hogy azt kell hinnünk, hogy minden világok legjobbikában élünk, minden gyönyörű és nincs is benne rossz, hanem tudnunk kell azt, hogy amit a belső képernyőnkön a vágyainkkal, a gondolatainkkal, érzelmeinkkel megteremtünk, az meg fog jelenni a fizikai síkon is. Ha elkezdünk félni egy jövőbeli eseménytől, és elkezdjük színezni, hogy „ha majd ez így lesz, én hogy fogom érezni magam, milyen rossz lesz…”, ha megteremtjük a félelmeinkkel, rettegéseinkkel, rossz gondolatainkkal, a tudatalattinknak az olyan, mint egy parancs, amit végre kell hajtania, nem mérlegel, hogy jó-e az nekünk vagy sem. Az életünk pozitív megteremtése, hogy jól érezzük magunkat, ugyanígy működik: ha az „itt és most”-ban arra gondolunk, hogy jó lesz és kellemes érzelem, belső képek kötődnek hozzá, az elegendő parancs a tudatalattinknak, utána már is nem kell rajta agyalni – mondja dr. Tusor Erzsébet, el kell engedni, megteremtődik. Ez nem azt jelenti, hogy a „sültgalamb várásán” kívül nincs teendőnk, dehogynem! A belső késztetéseink, az intuícióink, az úgynevezett belső hangunkkal vezérelve aktívan mindent meg kell tennünk a céljaink eléréséért.
Abban segít a szimbólumterápia, hogyan legyen valami jobb, mint amilyen. A fogantatásunktól kezdve minden információ fizikai síkon beíródik a sejtmagvak fehérjéibe, az érzelmi, szellemi energiastruktúráinkban pedig lenyomatokat hagy. A létpillanatok időben egymás mellé rakódnak, és életünk útja a saját szabályai szerint valamilyen vektor irányába halad tovább. Ezt az irányt azonban át tudjuk strukturálni, ha hozzá tudunk férni azokhoz a belső erőforrásokhoz, a biokibernetikus mintázatokhoz, amelyekkel illeszkedni tudunk az állandóan változó körülményekhez, a kozmikus környezetünket is beleértve. Ezeket az erőforrásokat egyrészt azokból a tapasztalati mezőkből tudjuk kivenni, ahova életünk eseményei alapján raktározódtak, másrészt az emberiség kollektív tudattalanjában felhalmozott tapasztalatok lenyomataiból, amelyek az emberi lélek létezése óta bővülnek – magyarázza dr. Tusor Erzsébet. A problémákat nem azért nem tudjuk megoldani, mert nem vagyunk rá képesek, hanem mert a blokkjaink miatt nem tudunk hozzáférni a szükséges belső viselkedés- és energiamintázatokhoz, erőkhöz. A belső blokkokat életünk azon eseményei okozzák, amelyekben rosszul éreztük magunkat, lelki sérüléseink keletkeztek, fájdalmas testi bántások elszenvedői voltunk.
Mi, emberek általában nem a jóval foglalkozunk, hanem azzal, amit nem tartunk annak, amiben nem érezzük jól magunkat. Ezt jól ki is színezzük, megtöltjük a félelmeinkkel, ezáltal meg is alkotunk egy negatív jövőképet, és csodálkozunk, ha megvalósul. Viszont ezt „át lehet programozni”, ha megoldjuk azt a problémát, ami a rossz közérzetünket okozza. A fejlődésünkben minden „csak” tapasztalat, de nem mindegy, hogy ezekben hogyan érezzük magunkat. A buddhista tanok azt mondják, a problémákat nem megoldani kell, hanem vidáman, lazán másképp tenni a dolgunkat. A szimbólumterápiával úgy tudjuk megoldani a problémákat, hogy a lélek nyelvén beszélünk, a szimbolika segítségével. Az öt érzékszervünk által, az idegrendszer segítségével szerezzük be az összes információt: színek, szagok, méret, forma, súly, tapintás, hőmérséklet, hozzá tartozó érzelem. Ezek segítségével rögzül ugyanis minden életeseményünk az információs mezőnkben.
A létünk kezdetén keletkező nagyon mély blokkok egész életünket, viselkedésünket, boldogságunkat, boldogtalanságunkat meghatározzák. Például az, ha nem, vagy nem olyan neműnek akarnak bennünket, mint amilyennek jövünk. A lélek pontosan tudja, hogy fiúnak vagy lánynak érkezik, azzal szembesül, hogy bár dolga van ezen a szép világon, mégsem akarják, vagyis már akkor nem fogadják el annak, akinek jön. Ez olyan mély fájdalmat okoz, hogy ha nem nyomná le a tudattalanba, a lélek nem is tudna megszületni. Az ilyen kisgyereket általában aztán nagyon szeretik, mert nagyon édes, alkalmazkodó, vidám, kedves és mindenkinek örömet akar okozni. Érkezésétől kezdve ez a lélek az összes érzékszervi csatornáival, érzékelésével arra áll rá, – nem tudatosan – hogyan kell ahhoz viselkednie, hogy szeressék. Ebből az indításból fejlődik ki felnőttkorára az a viselkedésminta, hogy mindig azt figyeli, hogy más mit vár el tőle. Az a belső indíték hajtja, hogy úgy kell viselkednie, ahogy – szerinte – mások elvárják, mert különben nem szeretik. Ha a szülők lány létére fiúnak vártak valakit, úgy érzi, meg „kell” tanulnia az összes fiú viselkedési mintát, így az ilyen kislány tud fára mászni, focizni, fúrni, faragni, és leginkább fiú pajtásai vannak. Később ez a nő mindent tud, amit egy férfinek kell: szervezni, előretörni az életben, pénzt keresni, emberi sorsok fölött dönteni, úgynevezett férfi viselkedésmintájú nővé válik. Az élete egy nagy üzlet, megfigyeli, hogy a másiknak mire van szüksége, és azt adja, az ő vágya nem is érdekes. Életének egy fejlődési szakaszában vidáman, boldogan foglalkozik mindenkivel, csak saját magával nem, azt gondolja, hogy nagyon jól érzi magát. De aztán kiderül, nem. Az ilyen lelket nagyon sokszor használják és kihasználják, éppen azért mert nem mond nemet. Mindannyian ismerünk ötvenen túli kisfiúkat, kislányokat, akik egy társkapcsolatban anyukát vagy apukát keresnek. Ha egy magasabb lelki szinten megnézzük ezeknek az embereknek az életfeladatait, sokszor kiderül, hogy olyan foglalkozást választanak, amihez az szükséges, hogy nyitott szívvel tudjanak más emberek problémái felé fordulni. Gyakran szolgálnak, ilyenek azok az ügyvédek, az orvosok, a fodrászok, a tanárok és a segítő foglalkozásúak, akik szívből végzik a hivatásukat. Az ilyen ember életében aztán elérkezik egy katartikus időszak, amikor úgy érzi, már mindent odaadott, mégis eltávolodtak tőle azok, akiknek a legtöbbet adta, romba dőlt életének egyik szelete. Ez az életesemény jelzi a változás közeledtét és szükségességét, mégpedig megtanulni azt a fajta valódi szeretetet, ami már nem üzlet. Elsősorban azt, hogy szeresse, és fontosnak tartsa önmagát is, és kimondja, mire van, és mire nincs szüksége. Úgy tudjon nemet mondani, hogy a másik embert ne bántsa meg, önmagát adja és képviselje, ha úgy érzi, hogy nemet akar mondani. A katartikus élmények hatására átalakul, valós segítő szándék születik benne: segít, ha kérik, egyébként nem avatkozik mások életébe. Ha azonban megkérik, megnézi, valóban szükség van a segítségére vagy csak az energiát, időt akarják tőle elszívni. Kialakul a tisztánlátása. Ezt a nagyon keserves utat is le lehet rövidíteni a szimbólumokkal – folytatja dr. Tusor Erzsébet. Amikor elege lesz a lelki „szemetesláda” pozícióból, változtatni akar. A jelen állapotában, az „itt és most”-ban meghív egy szimbólumot, a tudatalattija végigmegy az élete „számítógépes programján”, és kijelöli azokat az életeseményeket, amelyek összeadódva létrehozták a negatív érzelmi töltetű életeseményt. Kiszedi a színeit, összeadja, képez belőle egy színeredőt, a hangjaiból, hangeredőt, tapintásaiból tapintáseredőt, minden érzékszervi modalitásból eszenciaként megjelenik a belső képernyőkön egy eredmény, ami aztán összeáll egy szimbólummá. Valamilyen színű, formájú, szagú, hangú, méretű, súlyú, tapintású valami, egy belső kép, ami a jelen problémáknak a tökéletes diagnózisa, ugyanis benne van, eszenciába sűrítve nem csak a probléma, hanem annak a gyökerei, a gyökéréletesemények, amelyek miatt kialakult.
Amikor a képzeletünkben megteremtjük a probléma eszenciáját, az még csak a diagnózis, annak viszont a legtökéletesebb leképeződése. Egyre szebbé és jobbá alakítgatjuk, létrejön egy szép szimbólum, a megoldásé. Az a folyamat, amíg egy bizonyos színből, hangból, illatból másik színt, hangot, illatot kreálunk a képzeletünkkel, egy döntés, viselkedés, cselekvés, olyan belső mintázat, erőforrás, ami a lélek nyelvén szól a szimbolika segítségével. Nem tudjuk a tudatos énünkkel, hogy mikor mi fog történni, de a tudatalattink be tudja rendezni életünk eseményeit a legmegfelelőbb sorrendiségben, hogy a leggyorsabban a harmónia állapotába kerüljünk. Ez egy fantasztikus belső munka, amit a mindennapi életünkben is végzünk, méghozzá megváltozott tudatállapotban. A napunk legalább nyolcvan százalékát ugyanis ebben az állapotban töltjük, és egyfolytában teremtjük a jövőnket, tudattalanul. Ha rossz gondolatokkal, félelmekkel, akkor negatívat, ha jókkal, akkor pedig pozitívat, de ha ezt tudatosan tesszük, akkor meg tudjuk teremteni a legjobbat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek feladatok, kihívások, megoldandó dolgok, sokkal inkább azt, hogy nem istencsapásnak fogjuk fel, és a jajveszékelés helyett tudjuk, mit kell tenni, eszünkbe jut a megfelelő megoldás.
Soha nem hittem a mindent meggyógyító valamiben, a panaceában, mégis azt kell mondanom, a szimbolikával szinte bármilyen problémát meg lehet oldani, belülről– árulja el dr. Tusor Erzsébet, hiszen a belső tudatalatti részeink oldanak meg mindent. A kreatív részeinknek az a dolga, hogy ontsa az ötleteket a megoldáshoz, a megvalósító részeink a legjobb belső javaslatokat valósítják meg, a „supervisor” részeink pedig azt sugallják, mitől lenne még jobb az eddig kitalált megoldás. „Gyárilag” mindenki úgy működik, hogy ezek a részek szorosan kapcsolódnak egymáshoz és kommunikálnak is, de ha a különböző lélekrészek kommunikációja valamilyen, akár méhen belüli trauma miatt szétszakad, akkor történhet meg az, hogy az ember bár tudja, hogy mit szeretne elérni, hogy jól érezze magát az életében, sokszor azt is tudja, mit kell tennie, de mégsem tudja elérni azt az eredményt. Ha összehozzuk az elszakadt részeket, nem halogatjuk, nem mást csinálunk helyette, nem csak gondolunk arra, hogy de jó lenne, hanem meg is tesszük. Ha a lélek működési szabályait megismerjük és alkalmazzuk, jól tudjuk érezni magunkat az életünkben. Bármilyen testi, lelki, érzelmi, társkapcsolati, gyerek-szülő kapcsolati, munkahelyi, anyagi problémára lehet alkalmazni a szimbólumterápiát, hiszen minden probléma ugyanúgy keletkezik, és ugyanúgy is oldódik meg, ha a külső és belső körülmények megérnek és összecsengenek.
Kit? Hol?
Dr. Tusor Erzsébet
Helior Medical Kft
XI. Bartók Béla út 15/D. V.30.
Bejelentkezés: hétfőtől csütörtökig a 209-0232-as telefonszámon